Előző (a részek nem összefüggőek)
1.
- Ápoltál már négyvégtagbénát?
Nem számítottam erre a kérdésre. Meglepetésemben majdnem leejtettem a két tálca krémest és a palack Tokajit. Megdupláztam a krémes állományt, hátha az atya megnyeri Hagyó Miklós gyóntatását is.
- Nem egy ördöngösség. Leköteleznél, ha ki tudnál segíteni. Egy szegény párát kellene istápolni, de közbejött valami. Felolvasni már nem tudok ott maradni. Nem tudnál helyettesíteni?
Most mit mondhat erre az ember? Vállaltam.
- Menjünk két kocsival, ha nem gond.
- És miből olvassak fel?
A pap a kezembe nyomott egy zsebformátumú, műbőr kötéses Újszövetséget.
- Meg is tarthatod.
A pap meglepően pörgősen vezetett. Annyira lemaradtam, hogy szem elöl tévesztettem. Még jó, hogy biztos, ami biztos alapon a GPS-be is betápláltam a szanatórium címét. Amikor megérkeztem, az Újszövetség mellé kivettem a kesztyűtartóból egy ott porosodó Bukowski-kötetet is.
- Na, és mi a helyzet a Világi Trollbizottságban? - kérdezte az atya pelenkázás közben.
- Hát, a két Steve, a Jobs meg a Balmer élesben adják elő a trollkodást, ahogy szekálják egymást. Pedig nekik aztán annyi közük van a tartalomszolgáltatáshoz, mint Vizy E. Szilveszternek a Bundesligához.
- És melyiknek van igaza?
- Nem könnyű ezt kimondani, de inkább a Balmernek. A Steve Jobs szórja az észt, hogy az Apple felhasználók jellemzően minőségi trollok. Már tele van a hócipőm azzal, hogy ez a csávó a piaci részesedésükhöz képest mindig valami pökhendi felsőbbrendűségi tudattal hájpolja túl a cégét.
- Olvastam, hogy kész csoda, ahogy túlélte a hasnyálmirigy-rákot. Az ilyenek gyakran hajlamosak a küldetéstudatra.
- Ilyen volt ez atyám a betegsége előtt is.
Áttornáztattuk a beteget, hogy az állandó fekvéstől ne legyenek kelései, majd az atya magamra hagyott. Vagyis dehogy magamra, hanem az ápolttal. Mielőtt elviharzott a pap, utána kiáltottam:
- Mit olvassak fel neki atyám?
- Bármit az Írásból.
2.
Belekezdtem János Jelenések Könyvébe, de valahogy túl szürreálisnak tartottam. „Az első élőlény oroszlánhoz hasonlított, a második fiatal bikához, a harmadiknak emberhez hasonló arca volt, a negyedik pedig repülő sashoz hasonlított. Mind a négy élőlénynek hat-hat szárnya volt körös-körül és belül is, tele szemekkel.” - és hasonlók. Átváltottam a Bukowskira. Az ápolt, egy legfeljebb harmincas srác tekintetéből először riadt döbbenetet olvastam ki, ami perceken belül hálás sóvárgássá változott. Most kezdtem el úgy istenigazából sajnálni.
Az ágya melletti éjjeliszekrényén egy „Go Talma Go!” matricás bukósisak, meg egy fénykép, amin a motorja mellett feszít egy lánnyal. A fényképtartó poros. Nyilván a lány felhagyott a látogatással. Kegyetlen, de logikus. Hisz még előtte az élet. Hirtelen ötlettől vezérelve arra gondoltam, hogy leugrok az éjjel-nappaliba, és veszek egy Kalinkát. Láttam, hogy kijárták a kényszergyógyításról kiszökdöső alkoholisták a kissé elhanyagolt, szanatóriumszerű kórház füvét a kisboltig. Ha Smirnoffot, vagy Finlandiát nem is, de Kalinkát csak tartanak, mint a helyi prémiun-kategória csúcsát. Betöltök egy kis vodkát az infúziójába, és hogy ne csináljak belőle zugivót, rendelek sofőrszolgálatot és magam is legurítok egy kis vodkát. De ki tudja, hogy milyen gyógyszerekkel tömik? Habár, ahogy elnéztem, még lehet, hogy így is jobb lenne szegénynek. Kalinka, a végső megoldás. Azonban hirtelen bevillant előttem egy Blikk-címlap, amin bilincsbevert kezekkel próbálom az arcomat takarni. Alatta az alábbi felirat: „Uj Péter, az Index internetes napilap főszerkesztője egy négyvégtagbéna fiatalembert az infuziójába öntött vodkával segített át a halálba." És a főcím: "Aktív eutanázia, vagy közönséges, felelőtlen gyilkosság?”
- Hidd el haver, nem lenne jó ötlet.
Eztán egy olyan novellába kezdtem, amiben Henry Chinaskinak majdnem szétrobban a feje a másnaposságtól és depressziós, mint atom.
Otthon az ágyban belelapoztam az Újszövetségbe, de csakhamar ismét a Bukowski-kötetnél kötöttem ki.
